A terhesség probléma mentesnek mondható volt. Nem volt semmi gond sem velem, sem a babával, azt leszámítva, hogy én milyen nyűgös voltam. Nem szerettem terhes lenni. Nekem igenis teher volt. Nagynak és kiszolgáltatottnak éreztem magam, mintha nem is a saját testem lett volna. Nem tudtam olyan dolgokat megcsinálni, amiket azelőtt, ezt nagyon rosszul viseltem.
A 35. héttől kezdve egyre több jele volt, hogy a pici lány kiszeretne jönni. Jósló fájásaim voltak, néha néha egy- kettő. Nem volt vészes. A csípőmben valamilyen ideg becsípődött, hol jobban fájt, hol kevésbé. Az NST-én mindig jól szerepeltünk és a 38 hetes ultrahangon is minden rendben volt. . . és innen gyorsulnak fel az események.
A 38. héten hétfőn voltam NST-én, illetve ultrahang vizsgálaton. Mint ahogyan azt fentebb is írtam, minden rendben volt a pici lánnyal. Egyedül a doki ijesztgetett, hogy a combcsontja alapján valószínűleg nagy babáról van szó és lehet, hogy császár lesz a végén. Így azt ajánlotta, hogy a jövőheti NST után menjek labor vizsgálatra, hogy az epidurális érzéstelenítést gond nélkül beadhassák.
Kedden, elkezdték a lakásban a felújítást. Ekörül forgott a fejem egyfolytában, teljesen elterelte a figyelmem a szülésről. Egyetlen dolog bosszantott az pedig az új zsibbadás volt, amitől nem tudta varrni sem. Végül is péntekre minden készen lett.
Péntek hajnalban arra ébredtem, hogy nagyon kell pisilnem. Kimentem a mosdóba és valami furcsa, nyálkás, rózsaszínes dolog volt a fehérneműmön. Nagyon megijedtem. Hirtelen azt hittem, hogy ez a magzatvíz, hiszen fájásaim is voltak. Nem erősek, csak gyengébbek és még mindig rendszertelenek, ugyanakkor sűrűbbek. Eszembe jutott amiket olvasgattam, így elmentem tusolni, hogy közben lehiggadjak. Tusolás után elővettem a kis tájékoztatómat és abból kiderítettem, hogy valószínűleg a nyákdugó ment el. Reggel, amikor a párom felébredt, elmeséltem neki a fejleményeket. Egész nap nagy izgalomban voltunk. Nekem hol jobban, hol kevésbé fájt a hasam. Mivel a felújítást befejezték előttünk állt a takarítás. Szüleimmel, amit tudtunk megcsináltunk. Így szombatra már csak a baba ruhák vasalása és a babaszoba rendbe tétele maradt.
Szombaton a helyzet sem nem rosszabodott, sem nem javult. Egész nap vasaltam, függönyt raktak fel, illetve a díszeket a falra. Szépen minden készen állt a kicsi lány érkezésére. Este még a férjem elment focizni, én pedig sorozat nézés közben még megvarrtam a hálószobánkba a függönyt és szépen fel is raktam.
Este erősödtek a fájások. Letusoltam, gondolván majd attól elmúlnak, de még mindig rendszertelenek voltak és nem múltak el. Kb éjfél körül lefeküdtem és megpróbáltam aludni, de a fájások erősödtek és egyre gyakrabban jöttek. Fél kettőkor felébresztettem a férjem és már kettő körül bent is voltunk a kórházban.
Bár nagyon késő volt, az ügyeletes nővér nagyon kedves volt, érdeklődött a panaszokról, majd felvette az adatokat. Az ügyeletes doki viszont nagyon flegma és bunkó volt az elején. Mintha én ott sem lennék, vagy nem is egy létező ember lennék. Nem is hozzám beszélt, ha nem a nővérnek mondta, hogy még csak 1 ujjnyira vagyok nyitva és a méhszáj is vastag. Ennek ellenére előkészítettek, NST-re kötöttek és betoltak a vajúdóba.
Műszak váltáskor mindenki szépen elköszönt, illetve bemutatkozott. Ekkor, pontosabban 6 órakor spontán megrepedt a magzatburok és onnantól kezdve kezdtek engem is komolyabban venni. Mivel szivárgott a magzatvíz és a fájásaim sem rendszereződtek, illetve nem erősödtek, kb 10 órakor oxytocinra kötöttek, aminek az adagját óránként emelték.
Nagyon lassan telt az idő, a fájásaim viszont egyre erősebbek lettek én pedig egyre fáradtabb lettem. Minden vizsgálatnál közölték, hogy nagyon lassan tágulok és baba majd csak 3-4 körül lehet. Nagyon elkeseredettnek éreztem magam és egyre jobban úgy éreztem, hogy a fájások között már egy szusszanásnyi idő sincs.
Mivel az ügyeletes doki csak rezidens volt, így egy idősebb doki is megvizsgált. Ő mondta, hogy a baba fejét már tapintani lehet, de a buroknem repedt meg rendesen így szükség van burok repesztésre. Burok repesztés után, pedig kézzel tágított, ami nagyon kellemetlen érzés volt, annak ellenére, hogy fájás közben csinálta.
Még csak 4 ujjnyira voltam nyitva, amikor éreztem, hogy tolófájásaim vannak, és hogy szakad szét a csípőm. Nagyon fájt. Megvizsgáltak, hogy segítség a tágulást egy párszor nyomnom kellett ott a vajúdóban, a szülésznő mondta, hogy ha nyomnom kell, nyugodtan nyomjak egy párszor. Ekkor már három doki is vizsgálgatott.
Nem tudom, hogy pontosan mikor, de áttoltak a szülőszobára, ahol a dokik átraktak a szülőágyra és elkezdődött az igazi szülés. Minden fájásnál két doki a hasamra könyökölve segített kinyomni a babát. Nem fájt, sőt jól esett, hogy segítenek, mert akkor már nagyon fáradt voltam. A rezidens doki a gátmetszést teljesen észrevétlenül végezte el, nem is éreztem. Végül 13:58 perckor megszületett Bítia. 3270gr és 48 centi volt, 10-es apgarral. Nagyon pici volt, viszont annál élesebb hangja volt.
Végül a rezidens doki összevarrta a gátsebem és levittek a gyermekágyas osztályra, ahol a pici lány már a kezemben lehetett.
