Ismét eltelt két hét, és ismét itt az ideje, hogy írjak bejegyzést. Ami azt illeti valahogy mostanság semmihez sincs kedvem, még az íráshoz sem (szerintem ez nem meglepő). Húztam halasztottam az írást, mire végre valahára rávettem magam, hogy írjak is.
A múlthéten voltam terhesgondozáson. Nem volt az én védőnőm, valószínűleg szabin volt. Egy másik védőnővel kellett beszélgetnem, aki viszont nem volt szimpatikus. Már csak azért sem, mert az én védőnőmmel ellentétben a ruhákra nem vont le egy kilót, így 67kg-ra mázsált. Mondhatnom sem kell, hogy mennyire kiakadtam. Így megint 3 kg plusz lett beírva a kis könyvembe. Ami az orvost illeti, ő, mint ahogyan mindig, megint csak a beutalót adta ide, megnézte a pisi leletet meg a múltkori ultrahang leletét és ennyi volt.
A hétvégén, szombaton, sétáltunk egy nagyot. Kifáradtam de nagyon nagyon jól esett. Kaptam finom eper joghurt kelyhet is és jól kifáradtam. Ami az időt illeti, az nagyon is változékony volt, nagyon meg is viselt, folyton fájt a fejem. Most viszont már három napja hét ágra süt a napocska és 30 fok körüli hőmérséklet van. Szóval a közérzetem a "régi".
A kolléganőm, aki szintén babát vár, a héten dolgozott utoljára (nagyon irigy vagyok). Nekem már csak két hét van hátra és végre otthon lehetek. Bár valószínűleg nem fog pihenéssel telni az idő, de legalább nem az irodában fogok unatkozni. Nagyon sok dolgunk lesz abban az egy, másfél hónapban, amíg nem jön a kicsi lány. Na de erről később.
Hogy idő rendeben haladjak, és, hogy a vizsgálatokról is essen még szó, meg kell említenem a tegnapi ultrahang vizsgálatot. Nagyon kedvelem a szonográfus hölgyet, hiszen mindig nagyon kedves és mindig nagyon alapos. Tegnap viszont a megszokottól eltérően délután mentem a vizsgálatra. A hölgy akkor ment el ebédelni. Így várhattam egy fél órát mire visszajött. Na de addigra annyi kismama gyűlt össze, hogy csak csodálkoztam, hogy mi ez a nagy tömeg. Elsőnek hívott, be de körülbelül 5 perc alatt lezavarta az egészet. Most nem nézelődtünk, hogy mit csinál a kicsi lány, csak megmérte a méreteit és ennyi volt. Semmi extra mozi.
A méretei alapján utol érte magát a babóca. 32 hetesnek felel meg és jó ducika, 1930gr. Kevesebb, mint amire számítottam, de nem gond, mert még így is az átlag felett van. Sajnos vele kapcsolatban csak ennyit láttam, mert most még a képernyőt sem tudtam nézni, mert teljesen elfordította. Szóval, valószínűleg jól van és a születéséig már nem is nagyon fogom látni, majd csak már amikor a kezemben fogom.
Ami pedig a lakást illeti. Hát a fészekrakást még mindig húzzuk halasztjuk. Egy kicsit aggódom emiatt,mert nagyon kapkodva kell majd mindent megcsinálni, megvenni, kimosni, helyére rakni. Nem csak a babaholmikat kell majd elrendezni, de a lakást is, hiszen ha minden jól megy bővítve lesz. Így viszont az idő hiányában nem fogom tudni úgy megcsinálni és elrendezni még mielőtt jön a baba, ahogyan én szeretném. Nagyon szeretném már szépen rendben látni a szobácskát, összepakolni a kórházi batyut, ruhácskákat szerezni neki, mert oké, hogy mindenkitől kapunk, de mindenkitől csak nagyobbakat. Szeretnék szép ruhákat és szeretnék neki én is venni szép ruhákat. Olyanokat, amik nem más ízlését tükrözik, hanem az enyémet, a miénket. Szeretném a falra a díszítést is megcsinálni, amit elterveztem. azt hogy az ágy rendben legyen. emiatt is aggódom egy picit, mert anya szeretné az ágyneműt megcsinálni, ami nem baj, de ő is csak húzza halasztja, akkor inkább megvesszük.
Annyira félek attól, hogy semmi sem lesz rendben, úgy rendben ahogyan azt én szeretném, mire a baba megszületik. Csak azért, mert utána már nem lesz időnk beszerezni és utána járkálni a dolgoknak. Még semmit sem vettünk, semmink nincs azon a pár nagy ruhácskán és az ágyon kívül. Plusz még nekem is be kellene szerezni pár dolgot, mint a szoptatós melltartó, hálóing, stb, stb, stb. Sok dolgom lesz abban a cirka 5 hétben míg otthon leszek és nem tudom mennyire fogom fizikailag és lelkileg bírni.
Ha már itt tartunk. Nagyon keveset alszom, ami lelkileg is megvisel. Nagyon fáradt vagyok, így nyűgös is. Nagyon hamar eltörik a mécses, most már párszor elsírtam volna magam, a nem a munkahel
yen lennék. Plusz az is nagyon megvisel, hogy tudom,hogy mennyi minden dolgom lenne még és ahelyett, hogy azt csinálnám, itt ülök a gép előtt és a neten böngészem a baba holmikat, a baba-mama blogokat és unatkozom ezerrel. Gyakorlatilag abban fáradok le, hogy semmit nem csinálok egész nap. Plusz, a bizonytalanság, ami az elmúlt pár hétben körül vett szintén megviselt. Nem tudtuk, hogy költözünk-e vagy maradunk. Ezzel kapcsolatban pedig még mindig ott vannak a kételyeim, amiket nem tudok elhesegetni. Mi van ha nem végeznek időben a munkával, mi van ha nem tudjuk időben berendezni e miatt a lakást. Szeretnék nagytakarítani is miután megkaptunk a két plusz szobát, de hogyan lesz rá erőm és energiám. Már az kifáraszt ha csak összepakolok és elmosogatok.
A lelki dolgok mellet a fizikai dolgok is megviselnek. Egyre nagyobb és nehezebb vagyok, ami persze jó, mert az azt jelenti, hogy szépen nő a kis lány. Viszont a testem változásai nagyon megviselnek. Már van egy pár stria a hasamon, amik nagyon csúnyák és mélyek, nem fognak nyom nélkül elmúlni. A súlyom hétről, hétre nagyobb, és rettegek attól, hogy átlépem a 70 kilót, pedig ha még bent marad a 8 hétre, akkor nagyon nagy rá az esély.Rettegek attól, hogy 60 kiló fölött maradok majd, és nem nyerem vissza a régi súlyomat. A lábaim, szerintem csinosak voltak, most egyre jobban hasonlítanak egy elefánt lábához, mindig be vannak dagadva és egyre több viszér van rajtuk. Gyakorlatilag csak csúnyulok és csúnyulok. Egy re nagyobb és nagyobb vagyok és egyre inkább egy állapotos vízilóra hasonlítok. Kitudja mekkora leszek még. A lényeget pedig kifelejtettem nincsen rövidnadrágom. Megsülök az egyetlen nadrágomban ami van, mert az egy farmer nadrág, amit télen is hordtam. Szóval príma...
Folty. Köv. . . .
