Mennyit kell még várni :)

Első gyermekünk születéséig várható idő látható alább! Lilypie Pregnancy tickers

Az első

"Mikor megszületik egy várva várt gyermek, az élet dolgai új értelmet nyernek. Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra a hárman."

19.-20. hét / Ficánka

2011.02.23. 11:37 - babacson

Címkék: 20.hét 19.hét ficánka

Elhatároztam, hogy most már két hetente fogok írni. Ennek az az oka, hogy nem sok minden történik egy hétben, ha pedig valami fontosabb vagy váratlan történik, annak úgy is új posztot fogok szánni. Szintén rá szántam magam, hogy mivel a hetek keddenként töltöm, így igyekszem szerdán írni az éppen aktuális posztot.

Ami azt illeti talán, ami igen csak említésre méltó ebben a két hétben az az, hogy gyakorlatilag a környezetünkben már mindenki tudja, nem csak a barátok, de a közeli ismerősök is. Mondjuk nem is csoda, hiszen most már nem úgy nézek ki, mint egy jól lakott ovis, hanem sokkal inkább hasonlítok egy kismamára. Gyakorlatilag minden héten méregettem a pocimat és nem sok változást véltem felfedezni, egy-két centivel hol nagyobb, hol pedig kisebb volt, attól függően mennyire voltam felpuffadva. Két hete viszont heti 3-4 cm növekedést lehet mérni, ami szerintem nagyon nagy. Így nézve a mai napon mérve volt 97 cm a pocim körbe, van még hátra kb 20 hét, tehát ha csak 3 cm-es növekedést számolok, az akkor is 60 cm. NAGYON SOK!!! 157 cm átmérőjű poci az nagyon nagy!! Nagyobb, mint a magasságom! Remélem nem így lesz, így is nagyon nehézkes lehajolni vagy leülni, akkor milyen lesz majd nagyobb pocival? A jövő nagy kérdései . . .

B annyira cuki, ahogy várja a kicsi lányt!! Most már van, hogy ő említi meg és ez szerintem nagyon cuki tőle. Most már a hasamat is szívesebben simogatja és annyira kedves, ahogy a babára gondol. Valamelyik nap felhívott, hogy megköszönje, hogy megszülöm a kislányát!! Szerintem nem kell leírnom mennyire jól esett. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre jobban realizálódik benne az a tény, hogy szülők leszünk , hiszen szemmel látható a dolog.

Szintén ehhez a két héthez lehet megemlíteni az aktívabb mozgást. A kisasszony ugyanis egyre aktívabb, bár az is lehet, hogy mivel egyre nagyobb, én érzem sokkal jobban a ficánkolását. Ha még csak én érezném, de van, hogy szemmel is látható. A kolléganőmmel ellentétben én tudok összefüggést találni az általam fogyasztott ételek és italok között és a baba mozgása között.

Megfigyeltem, hogy ha tejes kávét, vagy valami koffeineset iszom, akkor aktív lesz. Szintén megfigyeltem azt is, hogy nem jól viseli ha korog a gyomrom, valószínűleg zavarja a hangja. Este, amikor érzi, hogy lepihentem és nyugvó helyzetben vagyok, táncikál egy picit csak, hogy tudassa, hogy jól van. Eddig általában csak én éreztem a kis mozgásait és nagyon ritkán lehetett látni egy két kis kidudorodást a pocimon. A hangsúly az "eddig"-en volt!!!

Tegnap ugyanis nagyon csípős paprikát ettem, na de nem azért mert nekem olyan kedvem volt, hanem azért mert a pizzán amit rendeltünk savanyított chili paprika volt. Nem nagyon szeretem és általában le  is szedem, viszont tegnap nagyon jól esett és kettőt is megettem belőle, persze zsibbadt az egész szám. Aztán zuhanyzás után jött a szokásos esti rutin. . . poci simi és babára hangolódás. Egyszer csak azt vettem észre, hogy eszeveszettül ficánkol az én kicsi babám, lenéztem a pocimra . . . olyan látvány tárult elém, mint a filmekben. A hasam úgy hullámzott, mint amikor a filmekben valami kis lény bújt az emberekbe és az fel és alá mászkál a testükben. Nagyon durva látvány volt, ugyanakkor annál viccesebb érzés. B-nek is mutattam, akinek az első reakciója az volt, hogy ezt biztos én csinálom. (Persze, és hogyan?) Vicces volt és egy párszor még megismételte. Alig várom a következő ilyen kis akcióját, persze nem fogok chilit enni minden este. :)

Folyt. köv. . . .



süti beállítások módosítása