Viszonylag hamar házasodtunk (mindketten 23 évesek vagyunk) és az esküvőnk is csak idén (2010) márciusában volt. Nem is terveztünk még egy pár évig ...
Nagyon sok változás volt az utóbbi időben az életünkben és mivel én elég rosszul viselem a változásokat, a hangulatingadozásokat is annak tudtam be. Majd amikor már késett a ciklusom B mondta, hogy "úúú lehet hogy jön Bó!" Persze ezen én mindig kiakadtam és azzal vágtam vissza, hogy görcsöl a pocim és a mellem is meg van duzzadva sőt tök ingerlékeny vagyok,tuti, hogy nem. Plusz a rosszul léteket is annak tudtam be, hogy amikor meglátogattuk anyumékat az öcséim összeszedtek vmit és hánytak meg ilyenek, gondoltam elkaptam tőlük.
Aztán november közepén költöztünk (más városba, mert B ott kapott melót), én is elkezdtem a melóhelyemen dolgozni és ott az egyik kolléganő pont az első trimeszterben volt és nagyon furi volt látni, hogy ugyanazokat a "tüneteket" produkálja, mint én. B nem volt a városban, intézte a költözködést így felhívtam, hogy veszek egy tesztet és megcsinálom másnap reggel.
Alig bírtam aludni, csak forgolódtam. Felkeltem 4:45-kor és kimentem megcsinálni a tesztet. Elvileg 5 percet kellett volna várni, na nekem egyből amint rácsepegtettem látszott a két csík. A szívem ezerrel vert..... Gondoltam várok kb. 15 percet "hagyom száradni"..... Még erősebb lett a két csík. Most mit csináljak? Hívjam B-t? Ááá nem, ő még biztos alszik, írok egy sms-t, ha fel kell látja. Kb. 7-ig sírtam. Nem éreztem/érzem magam ilyen fiatalon felkészülve az anyaságra. Munkába menet felhívtam a párom, hogy olvasta-e az sms-em... Persze, hogy még csak akkor kelt fel. Elmondtam neki. Majd kiugrott a bőréből.... "Én megmondtam, hogy jön Bó!!"
Mindez pénteken történt, így hétfőn mentem dokihoz. A 7. hetet töltöttem és egészséges embrióról beszélt a doki. Ettől a perctől én is tudok örülni és már alig várom a jan. 3-at, amikor bár már a 13. hétben leszek de akkor lesz a 12 hetes UH és remélhetőleg láthatom és hallhatom is Bót.:)
